Bizonyára mindannyian emlékszünk fiatalkorunk első boros élményére – vagy ha nem is a legelsőre, de az első találkozások egyikére szinte biztosan. Az első találkozás, akárcsak az emberek vagy randik esetében, általában meghatározza az adott tárgyhoz, élményhez vagy emberhez fűződő viszonyunkat jó hosszú időre.

“A saját esetemben sem történt ez másképp. Jól emlékszem az első találkozásomra a bor fogalmával, és noha ez az emlék korántsem egy tényleges kóstoláshoz kapcsolódik, azt gondolom egy életre meghatározta a szőlőhöz és a borhoz fűződő kapcsolatomat. Körülbelül 12 éves koromban a kedvenc filmem az Apád-anyád idejöjjön című Nancy Meyers alkotás volt. Olyannyira szerettem, hogy amellett, hogy a film természetesen eredeti VHS példányban is megvolt, a szüleimnek külön meg kellett vásárolnia a filmzene CD verzióját is, egy szó, mint száz, odavoltam érte. Ebben A két Lotti-feldolgozásban Lindsay Lohan édesapjának egy saját szőlőbirtoka volt a kaliforniai Napa-völgyben, egy csodálatos házzal a birtok közepén, saját borospincével, mindennel, ami szem-szájnak ingere volt. Én annyira beleszerettem abba az életbe, abba a borospincébe és a hozzá tartozó életérzésbe, hogy ez a szerelem azóta is kitartóan lángol, legalábbis utazás, szőlő látogatás, valamint szenvedélyes bor-gyűjtés formájában, noha az adott film immár több, mint 20 éves.” – emlékszik vissza cikkünk szerzője, és a nyitóképünk készítője, Virág.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My natural habitat.

Viera Virag Joa (@vieravirag) által megosztott bejegyzés,

Csilla is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a szüleinek hála rengeteg jó palack bor kerülhetett a vacsoraasztalra az évek során – Csilla édesapja igazi borkedvelő volt, aki igazán sokra tartott egy-egy kuriózumnak számító borkülönlegességet, így azokból jó pár palackkal vásárolt otthonra is. Csilla visszaemlékezése is egy jó sok puttonyos, minőségi tokaji aszúhoz kötődik: „Amikor a szüleim elutaztak, a tesómmal végre miénk volt a ház. Több se kellett nekünk, át is hívtuk a legjobb barátainkat és elérkezettnek láttuk az időt, hogy csapra verjünk egy finomnak tűnő édeskés bort a kamrából. Mondanom sem kell, kezünkbe akadt a kincset érő tokaji aszú, amelyet apukám már jó pár éve nagy becsben tartott és különleges alkalmakra őrizgetett, de nekünk erről fogalmunk sem volt. Az aszúhoz a kilencvenes-kétezres évekhez mérten hamar előkerült a kóla is – ezért azóta is szégyellem magam. Nem tettük zsebre azt, amit apukánktól kaptunk, miután fény derült a csínyre, de ez az eset azóta sem tudta elvenni a kedvem, hogy jó borokat vásároljak otthonra, természetesen immár szigorúan egyéb mixer alapanyag nélkül fogyasszam őket!”

Katának egészen más jellegű az első emléke a borról. “Édesanyám igazi szakértőnek számított a családban és a tágabb értelmezésű baráti körben, így nem is csoda, ha emiatt viszonylag fiatalon megismerkedtem a borozás, a borkóstolás és a jó bor fogalmával. Neki köszönhetően 18 éves koromban egy budapesti étterem szervezésében egy hamisítatlan, ételkóstolással párosított borkóstolón vehettem részt, ami egy életre meghatározta a jó borhoz és a finom falatokhoz fűződő viszonyomat. Az eseményen amellett, hogy az egyes standoknál jobbnál jobb borokat lehetett kóstolni, minden bortermelő a saját maga által bemutatott borhoz passzoló fogásokat szervírozott a látogatók számára, így emelve az alkalom báját és az est fényét.”

És neked mi az első boros emléked? 🙂