Ha borokról és azok palackjairól van szó, leggyakrabban a hagyományos, 0,75 liter űrtartalmú üvegekkel kerülünk közelebbi kapcsolatba. Egyre gyakrabban találkozhatunk azonban az ennél nagyobb, 1,5 literes – de akár az ennél még méretesebb – változatokkal. Az 1,5 liter űrtartalmú palackok magnum névre hallgatnak, és nem csupán a benne lévő dupla bormennyiség miatt különböznek hagyományos társaiktól, de a borok is másképpen érnek bennük. Ezen kívül a magnum palackokat például pezsgők készítésekor, érlelésekor is használják. Ismerkedjünk meg a dupla 0,75-össel, vagyis a magnummal.

Egy kis magnum-történelem

A magnum szó jelentését a latin-magyar szótárban találhatjuk meg, ami nem más, mint nagy, hatalmas. A szó abszolút kifejezi tehát az 1,5 literes palack elsőre is szembetűnő tulajdonságát, vagyis nagyobb méretét (bár természetesen léteznek még nála is nagyobb palackméretek). Nem egészen tisztázott, hogy pontosan mikor és hol használtak először magnum palackot, az azonban tény, hogy két híres francia borvidék, Champagne és Bordeaux neve egészen biztosan említendő ebben a témában. Champagne a pezsgő készítése és érlelése során vette használatba – és használja a mai napig – a nagyobb palackokat, Bordeaux-ban pedig a nagy vörösborok érlelése céljából jelentek meg, mára pedig már bárhol találkozhatunk velük a világon, ahol bort készítenek.

Minden magnum különleges?

Nem véletlen, hogy a magnum palackok használata két ilyen komoly borvidékhez köthető, hiszen a borászok általában a jó évjáratokból származó, hosszan érlelhető és eltartható tételeiket palackozzák magnum palackba. Itt jegyzendő meg azonban, hogy gyakran palackoznak jó minőségű, de inkább a mennyiség szempontja miatt nagyobb palackba kerülő borokat is magnum, vagy ennél nagyobb palackokba. Így mindig legyünk körültekintők, hiszen attól, hogy egy bor 1,5 literes palackban van, még nem biztos, hogy különleges, hosszan eltartható. Általában a palack ára is „beszédes”: a csupán mennyiségi szempontok miatt nagyobb kiszerelésbe palackozott borok olcsóbbak, a különlegességük és hosszú érlelhetőségük miatt magnum palackba kerülő tételek drágábbak. Utóbbiak ráadásul nem is a 0,75 l-es kiadásuk kedvezőbb árfekvésű változatai – mint ahogy a gazdaságosabb kiszerelésük miatt nagyobb palackba töltött társaiké –, hanem literárra vetítve általában drágábbak is kisebb palackos változataiknál. Nem véletlenül!

De mit tud a magnum palack?

Arról már korábban volt szó, hogy milyen palackformák- és színek ismeretesek, és ezeket milyen típusú borok palackozására használják. A palackméretek fontossága azonban ezen is túlmutat, hiszen a borok érését is befolyásolja. A magyarázat a bor levegővel történő érintkezésében rejlik. Egy bor életében az oxigénnel való érintkezés előny lehet, de hátrány is érheti a bort, amennyiben túl sok, és túl intenzív az oxigén jelenléte. Ebben az esetben a bor gyorsabban öregszik, hamarabb elveszíti élénkségét és vitalitását. Amennyiben azonban az oxigén jelenléte kisebb mértékű, a bor egyenletesebben, lassabban, hosszabban, és ezáltal szebben fejlődik és érik. Ez történik a magnum palackban is.

Mivel a magnum palack a hagyományos, 0,75 literes duplája, a beletöltött bor mennyisége is dupla mennyiség. A palack lezárása után – ugyanúgy, ahogy a 0,75 literes palack esetében – a bor már csak annyi oxigénnel marad kapcsolatban, amennyi a bor felszíne és a dugó között van. Ez a levegőmennyiség arányaiban jóval kevesebb a bor térfogatához képest, mint a hagyományos méretű palack esetében, ahol 0,75 liternyi borra is közel annyi levegő jut, mint a 1,5 literes magnum palack esetében.

A magnumon túl – Még nagyobb palackok

Nem a magnum a legnagyobb, használatban lévő palackméret. Léteznek még nála nagyobbak is, melyek űrtartalma mindig a klasszikus, 0,75 literes palack egész többszörösei. Ilyen például a négyszer nagyobb Jéroboam (3 liter), vagy a nyolcszor nagyobb Mathusalem (6 liter). De létezik tizenkétszer nagyobb 9 literes, tizenhatszor nagyobb 12 literes, valamint még ennél is nagyobb, húsz palackot kitevő 15 literes palack, amely a Nabuchodonosor névre hallgat.

Ha pedig barátainkkal vagy családtagjainkkal közösen elfogyasztottuk a magnum palackok tartalmát, az üvegekkel ne szaladjunk azonnal a szelektív gyűjtőhöz, hiszen nagyszerűen szépíthetjük velük akár otthonunkat is.