Kora tavasszal jelenik meg az árnyékosabb, lombos erdőkben, ártereken, szurdokokban a fokhagymára és snidlingre emlékeztető illatú és ízű medvehagyma, a piacokon pedig a roppanós spárga. Amellett, hogy mindkettő remek alapanyag a gasztronómiában, egészséges, és finom, még nagyszerűen párosítható borokhoz is. De milyen bort válasszunk a medvehagymából és a spárgából készült ételekhez?

Mivel a medvehagyma akkor a legfinomabb, amikor levelei fiatalok, mindenképpen még virágzása előtt, gyűjtsünk belőle, de óvatosan járjunk el, hiszen némi hasonlóságot mutat a gyöngyvirág leveleivel, amely viszont mérgező. Szinte az egész országban találkozhatunk medvehagymával, így érdemes egy kis kirándulással „összefűzve” szedni belőle, de mindenképpen csak a leveleit vágjuk le, ne tövestől húzzuk ki, hogy a hagyma további fejlődését ne gátoljuk.

Mivel vadon termő növény, biztosak lehetünk benne, hogy nem kezelték semmilyen vegyszerrel, így bátran fogyaszthatjuk mindenféle formában. Gyógynövényként is kiváló, hiszen ismert vérnyomáscsökkentő, baktérium- és gombaölő, immunrendszer-erősítő, és méregtelenítő hatása, magas a vas- és C-vitamin tartalma.

A gasztronómiában nagyon széles körben használható: bármibe tehetjük, amibe hagymát vagy fokhagymát tennénk, hiszen a medvehagyma ezeknek a hagymáknak a lágyabb, fűszeresebb ízvilágát képviseli. Készíthetünk belőle salátát, krémlevest, pestót, mártogatós „kencéket”, fűszervajat, főzeléket, tésztaszószt, köreteket, de különböző húsokat, halakat és mártásokat is gazdagíthatunk vele, sőt, még kenyérbe vagy sós ropogtatnivalókba, grissinibe, pogácsába is süthető, és a medvehagymalevélbe friss kecskesajt is tölthető.

Mivel a medvehagyma és a hozzá fűződő tavaszi ételek általában a könnyedebb kategóriába tartoznak, érdemes melléjük elsősorban a lendületesebb, frissebb, „tavaszi” ízvilágú fehérborok közül választani borpárt. Így például egy ropogós medvehagyma salátához vagy könnyed előételhez szuper választás a megjelenésében világos, árnyalatnyi zöldes tónusú, kerek savú, tavaszi virágos Dubicz Irsai Olivér 2017 tétel, vagy a huncut, üde buborékokkal teli Zsizsi 2017 Frizzante.

Medvehagymás pestóval készült tésztához például bátran bontható a hétköznapok friss, illatos, gyümölcsös boraiból álló Mátra sorozat mezei füveket idéző, gördülékeny, jó ivású 2017-es Sauvignon Blanc-ja, a krémesebb levesekhez, főzelékekhez, vagy szószokhoz pedig már akár a borászat prémium kategóriás boraiból álló 1014 sorozat hangsúlyos ízvilágú, zöld egrest és bodzát idéző 1014 Sauvignon Blanc 2017 tétele párosítható bátran.

Mivel a medvehagyma, bár tartósítható, fagyasztható, mégis leginkább frissen, fiatalon a legjobb, ne késlekedjünk, irány az erdő, no meg persze pár palack bort se felejtsünk el beszerezni hozzá!

Együnk spárgát, igyunk Sauvignon Blanc-t! – A tökéletes páros

 A tavasz roppanós hírnökei, a spárgasípok hamarosan nagy számban jelennek meg a piacokon, mind zöld, mind fehér változatban. Ne hagyjuk ki a tavasz egyik legfinomabb zöldségét, együnk belőle minél többet, hiszen nagyon egészséges! Sajátos, karakteres ízvilágukhoz a hasonló adottságú borok között érdemes keresgélni, így a spárgából készült fogásokhoz a legkézenfekvőbb választás a „spárgaborként” is aposztrofált Sauvignon Blanc. De miért is kedvelik egymást ennyire?

A spárgaételek készítése már a piacon elkezdődik, amikor kiválasztjuk a megfelelő köteget. Erre a lépésre különösen figyeljünk oda, hiszen csak a lédús, friss, roppanós spárgából készíthetünk pozitív értelemben vett emlékezetes fogást. A spárgák előkészítése nem nagy ördöngösség: a zöld sípokat nem szükséges meghámozni, a fehéreket viszont igen, viszont a spárga fejét mindig hagyjuk érintetlenül, hiszen az a legfinomabb, és legnemesebb része.

A legelterjedtebb recept a könnyed, citrusos hollandi mártással kínált, éppen hogy csak a forró víznek „megmutatott”, roppanósan hagyott spárga, de természetesen készíthetünk belőle bármilyen fogást, a krémlevesektől a francia quiche-ig. Jól áll neki a jó savú vinaigrette, de egy kis olvasztott vaj, karakteresebb olívaolaj, nagy szemű só, vagy lágytojás is remekül passzol hozzá.

Borválasztásban a Sauvignon Blanc a legnagyszerűbb választás, mivel ennek a fajtának – és borának – az aromavilága és ropogós savú felépítése hasonlít leginkább a spárga ízvilágához és textúrájához. Így egy „lazább” fogáshoz a friss, könnyed, ízben egyensúlyos, közepes testű, gördülékeny, jó ivású Dubicz Sauvingon Blanc 2017 tétel remekelhet a Mátra sorozatból, kicsit összetettebb spárgaételhez pedig a prémium kategóriás, hangsúlyos fajtajelleggel, határozott savakkal, és szelíd bájjal fűszerezett 1014 Sauvignon Blanc 2017 tétel jó választás. Finom tavaszt kívánunk!