Borospohár kisokos – Színek, formák, méretek

Borospohár kisokos – Színek, formák, méretek

Nem egyszerű a tökéletes borospohár kiválasztása, kiváltképp olyan nyomás alatt, amelyet az ünnepek helyeznek ránk egy szépen terített és finomságoktól roskadozó asztal mellett.

Akárcsak a Micsoda nő! legendás éttermi jelenetében – amikor Hector Elizondo a csetlő-botló Julia Roberts-nek tanítja az evőeszközök megfelelő, elegáns és minden helyzetben helytálló használatát –, bizonyára mi is kerültünk már olyan kétségbeejtő helyzetbe, hogy nem tudtuk, melyik borhoz milyen borospoharat használjunk vagy éppen vegyünk elő. A következő sorokban az ilyen és ehhez hasonló szituációktól szeretnénk megkímélni kedves olvasóinkat. Következzen hát a mi borospohár kisokosunk.

A borospoharak elsődlegesen azt a funkciót szolgálják, hogy megfelelően kiemeljék az adott borfajta sajátosságait, és csak másodsorban töltenek be esztétikai szerepet (igaz, ez sem elhanyagolható szempont). A borospoharak három nagyobb részből állnak: talpból, szárból és magából a pohár kelyhéből. A talp és a szár funkciója a kehely megkímélése a nemkívánatos ujjlenyomatoktól, szennyeződésektől, valamint a bor felmelegedésének elkerülése. A kehely formájának pedig a bor típusával áll összefüggésben.

A fehérboros poharak kategóriáját általában két nagyobb csoportra oszthatjuk formatervezés alapján: chardonnay-s, illetve rizlinges típusra. A chardonnay-s fehérboros pohár általában öblösebb, míg rizlinges párja keskenyebb, magasságuk viszont megegyezik. Előbbi poharak a testesebb fehérborok textúrájának, aromáinak kiemelését szolgálják, míg utóbbiak a könnyedebb, virágosabb jegyek kibontakozását. Mindazonáltal a gyümölcsös rozékat is öblösebb pohárban érdemes szervíroznunk.

A vörösborok általában a komplexebb borok kategóriájába esnek, testességük okán pedig alapvetően öblösebb kialakítású pohárban érdemes őket felszolgálnunk. A bordói pohár magasabb, enyhén karcsúbb formavezetésű, ez a legmegfelelőbb testes, magas tannin-tartalmú vörösborok kóstoltatására. A zömökebb, burgundi,avagy pinot noir típusú vörösboros pohár a közepes testű, gyümölcsös borok szervírozása esetén ajánlott.

Külön kategóriát képviselnek a habzók és pezsgők, melyeket egyedülálló formatervezésű pohárban érdemes felszolgálnunk. Ez az úgynevezett „flute”, vagyis a hagyományos, hosszúkás kialakítású pezsgőspohár. Ez a típus felerősíti a buborékok által kiváltott ízélményt, mindazonáltal esztétikai célt is szolgál. Sok esetben azonban hagyományos fehérboros pohárban is kaphatunk ma már pezsgőt, sokak szerint ugyanis így a buborékos ital aromái jobban kibontakozhatnak.



Elmúlt már 18 éves?