Ez történt velünk 2018-ban

Ez történt velünk 2018-ban

Elérkeztünk az év egyik – számunkra – legkedvesebb és leghálásabb témájához: az elmúlt esztendő évértékelőjéhez. Ahogy 2017, úgy 2018 sem telt izgalmak nélkül, így megpróbáltuk sorra venni az év csúcspontjainak számító eseményeket.

Ez a sok jó történt velünk az elmúlt évben:

1. 2017-ben a Kreatív Magazin Online Video Award versenyén ezüstéremmel jutalmazott imázsfilmünk már több mint 1,6 millió megtekintésnél jár a Youtube-on.

Büszkék vagyunk rá, hogy ennyire szeretitek kedvenc videónkat, valamint arra is, hogy az új stílus és az ahhoz kapcsolódó gyönyörű képi világ is annyira népszerű, hogy az új Magyarország Image film is ebben a szellemben készülhetett.

2. 2018 szakmai sikerekben is gazdag volt borászatunk számára. Csupán az első félévben több mint 24 díjat vehettünk át, többek között a Gyöngyösi Borverseny és a 19. VinAgora Nemzetközi Borverseny keretei között. Legutóbbi elismerésünket pedig a december 6-án, Kunszentmiklóson megrendezésre került Miklós-napi Országos Rozé Versenyen zsebeltük be, melyen az ország 200 pincészete, valamint 344 bora közül a Mátra-sorozat 2018-as kékfrankos rozéja kapott aranyérmet.

3. Kiemelkedő elismerésként tekintünk a Sziget Fesztivállal és a Borháló Borkereskedéssel köttetett együttműködésünkre, melynek nyomán a Dubicz lett a fesztiválszezon hivatalos bormárkája. Megjelentünk többek között a Sziget, a VOLT és a BalatonSound Fesztiválokon, a Be My Lake-en, az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon is.

2018-ban összesen 20 százalékkal nőtt a borfogyasztás a fesztiválokon, emellett pedig prémium kategóriás tételek is sokkal jobban fogytak – bizonyítva a tendenciát, mely szerint a fröccs mellett a minőségi borok iránti igény egyre inkább növekszik az ilyen rendezvényeken alkoholt fogyasztók körében.

4. A Dubicz címkecsalád kapta 2018-ban a nemzetközi formatervezési Oscar-díjnak számító Red Dot Design-díjat. 45 ország 8600 alkotása közül hozhattuk haza az elismerést. A csomagolás a kínai Hiiibrand nemzetközi grafikai versenyen is sikert aratott.

5. 2018-ban elkészült borászatunk Mátra Superior kategóriájának első bora, a Superior Olaszrizling Barrique 2017, amely a jogszabályi szinten is bejegyzett, eredet-védett kategória tételeinek szigorú szabályai szerint termesztett szőlőből készült, hordós érleléssel.

6. Az elmúlt év különösen sikeresnek és szerencsésnek mondható a terméshozam és minőség szempontjából is. Kiváló borok készültek, a savakra azonban különösen oda kellett figyelnünk, ezáltal a feldolgozás időpontját is rendkívül gondosan kellett megválasztanunk. A szüret így például három héttel hamarabb vette kezdetét, mint általában. Mindazonáltal a termelés és eladás volumene megtízszereződött az elmúlt 4 év során, erre külön elismerésként tekintünk.

Amennyiben 2019 legalább ennyi izgalmat, pozitív visszajelzést és kihívást tartogat számunkra, borászatunk ismét izgalmas és kalandos év elé néz, és jövő ilyenkor sem lehet majd okunk panaszra. A rendkívül sok szakmai elismerés mellett köszönjük vásárlóink és fogyasztóink támogatását. Ígérjük, hogy az elkövetkezendő esztendőben is kitartunk az elveink mellett, és továbbra is sok-sok kiemelkedő borral fogjuk elkápráztatni az érdeklődőket.



Elmúlt már 18 éves?