Ahogy egyre zimankósabbá válik a tél, és csökken a külső hőmérséklet, ugyanolyan mértékben nő bennünk a vágyakozás egy finom, illatos forralt bor után. Az adventi időszak vásárainak alaphangulatát leginkább a forralt bor levegőben úszkáló fűszeres, fahéj- és narancsillata adja meg, de a legszuperebb érzés, amikor egy olyan lakásba érkezünk haza, ahol forralt bor illata úszik a levegőben, és valaki a kipirosodott orrunk alá tol egy gőzölgő bögrényit belőle. Azonban amennyire lélekmelengető lehet egy finom forralt bor, ugyanannyira el is lehet rontani, ha nem figyelünk néhány alapszabályra. Nézzük, melyek is ezek!

Kezdjük az alapoknál, vagyis a minőség az első!

Forralt bort – akárcsak bármilyen más italt vagy ételt, amit elfogyasztunk – megfelelő alapanyagból készítsünk, azaz minőségben ne ismerjünk tréfát! Ahogy a borral történő főzés esetében, úgy a forralt bor készítése során is tartsuk szem előtt, hogy az a bor, amelyik a poharunkban önmagában fogyasztva kívánnivalót hagy maga után – például kellemetlen az illata, az íze, dugós vagy más borhibája van –, forralt bornak sem alkalmas. Ezek a problémák ugyanis hő hatására sem tűnnek el a borból, és még a markáns fűszerezés vagy édesítés sem fedi el őket. Forralt borhoz tehát mindig tiszta ízű és illatú bort válasszunk, természetesen nem szükséges drága és értékes tételeket felhasználni erre a célra, viszont kerüljük a gyanús kinézetű, feltűnően olcsó, bizonytalan eredetű borokat.

Fehér, rosé vagy vörös?

A legelterjedtebb forralt bor „típus” a vörös, pedig remek forralt bor készíthető fehér-, sőt, akár roséborból is. A forralt bor lelke ugyanis – a jó minőségű bor mellett – a fűszerezés. Mivel a fehérborok is kedvelik a fűszereket és a citrusokat – sőt, néhány fajta már önmagában is ilyen ízvilágú –, abszolút beleillenek a forralt borok világába.

Jöhetnek a hétköznapok minőségi borai

Legjobb, ha olyan borokat választunk alapanyagnak, amelyek kiváló ár-érték arányúak, tiszták, gyümölcsösek, tehát a hétköznapok minőségi borai. Ilyen borokat tartalmaz a Dubicz Mátra sorozat is, amelyben például a Kékfrankos-Cabernet Sauvignon telis-tele van piros bogyós gyümölcsökkel és karakteres jegyekkel.

Ízesítés, édesítés

Szinte mindenkinek megvan a jól bevált receptje, hogyan is készíti a forralt bort, és milyen fűszereket tesz bele. Jöhet a fahéj, a szegfűszeg, a vanília, a citrom- és narancshéj (ezekből minden esetben kezeletlen, tehát vegyszermentes biogyümölcsöket vásároljunk!), a bors, a chili, a csillagánizs, a szegfűbors, a kardamom és a gyömbér. Édesítésként próbáljuk ki cukor helyett a mézet, a szörpöt, vagy – ha előrelátók voltunk, és fagyasztottunk le szüret idején – a  mustot. Ha pedig a forralt borba aszalt gyümölcsöket (például mazsola, áfonya, füge, szilva, datolya, meggy, alma, sárgabarack stb.) is belefőzünk, izgalmas ízekkel, no meg némi édesség-érzettel is gyarapíthatjuk. Miután leszűrtük a bort, ezek a megmaradt gyümölcsök sem vesznek kárba, ha nem fogynak el azonnal, például karácsonyi süteményekbe (például gyümölcskenyérbe) is tökéletesek.

Van alkoholtartalma?

Tévhit, hogy a forralt bor egyáltalán nem tartalmaz alkoholt, mert az úgyis elillan főzés közben. Ez a borral készülő ételek esetében igaz, ezért is ajánlják, hogy már a főzés kezdetekor kerüljön bele az ételbe az alkohol, hogy legyen ideje teljesen elpárologni, és ne „zavarja” az étel ízvilágát az erős alkoholos íz. Az ételekbe azonban általában nagyon kis mennyiségű bor kerül, amelyből gyorsan eltávozik az alkohol. A forralt bor viszont kizárólag magából a borból áll, amelyből csak rendkívül hosszú idő alatt lehetne elpárologtatni az összes alkoholt.

Forralt, mégse forraljuk!

Bár a neve alapján adná magát, hogy forraljuk fel a bort, és máris kész, mégis akkor járunk el helyesen, ha csak szép lassan, fokozatosan melegítjük, és amikor már éppen felforrna, akkor vesszük le a tűzről. Így az ízeknek, vagyis magának a bornak, a fűszereknek és a gyümölcsöknek lesz ideje szépen összeérni.

+ 1 tipp – Forralt bor „szett” ajándékba

Jópofa és praktikus kis ajándék lehet egy forralt bor csomag, amelybe szintén csomagolhatjuk a már említett Dubicz bort, hozzá pedig a sok-sok finom fűszerből álló fűszerkeveréket mutatós kis üvegben. Csomagolhatunk hozzá még aszalt gyümölcsöket, és az édesítéshez mézet vagy szörpöt is. Ha még kiegészítjük a kis csomagot saját kézzel dekorált bögrével is, a meghatódottság biztosan nem marad majd el ajándékozáskor.