Hogyan készül és mi is az a kóser bor?

Hogyan készül és mi is az a kóser bor?

Korábban már kalandoztunk a bioborok és a vegán borok világában. Megtudhattuk, hogyan készülnek, milyen előírások vonatkoznak rájuk, és hogy kik és milyen meggyőződésből választják, fogyasztják ezeket a borokat. Most pedig a kóser borokkal ismerkedünk meg közelebbről, melyeknek rendkívül kiemelt jelentősége van a zsidó hagyományokban és szertartásokban. De mitől is lesz egy bor kóser, és hogyan is készül egyáltalán?

Mit jelent az, hogy kóser?

Ha szigorúan csak a szó fordítását nézzük, akkor a héber kóser szó azt jelenti, hogy alkalmas, megfelelő. Szűkebb értelemben véve azonban arra utal a kifejezés, hogy a kóser jelzővel ellátott dolgok – legyen az akár élelmiszer, köztük természetesen a bor is, vagy bármely tárgy – a zsidó vallásba, hagyományokba és szokásrendszerbe beilleszthetők, annak megfelelően készültek. A kóser szóval ezen felül találkozhatunk általános használatban is. Gyakran halljuk vagy mondjuk például, hogy „ez nem kóser”, ami annyit tesz, hogy az a bizonyos dolog nincs teljesen rendben.

Szabályok és hagyományok

A kóser táplálkozás – és annak részeként természetesen a borfogyasztás is – a zsidó vallásúak körében szabályokhoz kötött, mely előírásokat a zsidóság szent irata, a Tóra fogalmazza meg. A kóser táplálkozás szabálya nemcsak a felhasználható alapanyagokat határozza meg, hanem a feldolgozás módját, menetét, a használt eszközöket, sőt, még a különböző élelmiszertípusok párosítását, együtt fogyaszthatóságát is.

Mitől lesz kóser a bor?

Mivel a zsidó hagyományokban és szertartásokban a bor kiemelt jelentőségű, fontos szerepük van a kóser boroknak. A borra külön áldást mondanak, és mivel ez az áldás a szőlőtőke gyümölcsének megteremtőjéhez szól, a kóser bor egyik legfontosabb feltétele, hogy mindenképpen szükséges szőlőt tartalmaznia. Így más gyümölcsökből készült borok nem lehetnek kóser borok. Önmagában azonban az, hogy szőlőből vagy részben szőlőből készül egy bor, még nem eredményez kóser bort. A döntő tényező a bor készítésének módja és körülményei.

Hogyan készülhetnek?

Kóser italok terén a legszigorúbb előírások a borok elkészítésére vonatkoznak, pontosan a borok kiemelt szerepe, vagyis a szertartásokon és ünnepeken történő fogyasztása miatt. Szinte az egész borkészítési folyamatot – a préseléstől kezdve az érlelésen át egészen a palackba kerülésig – kizárólag zsidók végezhetik, és mindenképpen egy vallásos, szombattartó zsidónak kell felügyelnie valamennyi folyamatot. A legfontosabb előírás, hogy semmilyen állati eredetű származék nem érintkezhet a borral, sőt, még a szőlőalapanyaggal sem kerülhet ilyen a borba, tehát már a szőlő feldolgozását is alapos válogatás és tisztítás előzi meg. Amennyiben minden előírásnak megfelel a bor, pecsétet üt rá a rabbi vagy a felügyelő szervezet, amely igazolja, hogy a bor kóser.

Mikor fogyasztják a kóser bort?

Több zsidó hagyományhoz, ünnephez és szertartáshoz is kötődik a kóser bor, de leginkább a szombat megünneplésekor, vagyis a Shabbat idején kerül előtérbe. A szombat megtartása már péntek este megkezdődik – hiszen a zsidó naptár szerint a nap naplementével indul –, és a szombati naplementéig tart. Ez a nap egyben pihenést is jelent, hiszen ilyenkor nem megengedett semmilyen munkavégzés. Mind a szombat, – vagyis a zsidó naptár szerinti hetedik nap – eljöttét, mind annak elmúlását borral ünneplik, de természetesen esküvőket, vagy más fontos családi ünnepeket is borral köszöntenek. Ilyenkor mindig ott a helye az asztalon a kóser bornak, természetesen tradicionális kóser ételek kíséretében.



Elmúlt már 18 éves?