Piknikezzünk borokkal!

Piknikezzünk borokkal!

Bár az időjárás mostanában nem éppen a kedvesebb arcát mutatta, előbb-utóbb azért egészen biztosan megérkezik az igazi késő tavaszi, majd nyári idő. Ilyenkor semmi másra nem vágyunk, mint hogy a legtöbb időt a szabadban töltsük, legyen az vízpart, csendes park, madárcsicsergős erdő, vagy éppen hegytető. Ha pedig még piknikfelszerelést – és természetesen borokat – is viszünk magunkkal mindehhez, garantált az igazi kikapcsolódás és pihenés. Segítünk, mi minden kerülhet a piknikkosárba!

Mire lesz szükségünk?

Piknikkosárra és plédre biztosan, de nem kell kétségbeesnünk, vagy amiatt száműznünk a piknikezést, mert nincsen „profi” felszerelésünk. Elég egy hátizsák, vagy sima kosár és egy kisebb hűtőtáska, a lényeg úgyis a tartalmán van, ráadásul még környezettudatosak is lehetünk, ha ökotermékeket választunk, már ami a tányérokat és evőeszközöket illeti. Néhány egyszerűen elkészíthető étellel és itallal, valamint pár palack borral felszerelkezve el is indulhatunk, utóbbihoz azonban ha tehetjük, mindenképpen vigyünk magunkkal megfelelő üveg borospoharakat. Érdemes bevállalni ezt a plusz súlyt, hiszen semmihez nem lesz fogható, ha megcsillan a napfény a pohárban lévő boron, koccinthatunk egyet a természet lágy ölén, és stílusosan borozgathatunk.

Milyen borokat vigyünk magunkkal?

A legpraktikusabb, ha piknikezéshez csavarzáras, vagyis egy tekeréssel könnyedén eltávolítható fémkupakkal ellátott palackokat viszünk magunkkal. Természetesen a parafadugóval zárt borok is velünk jöhetnek, de ez esetben ne felejtsük otthon a dugóhúzót! Mivel piknikezni akkor indulunk, ha szuper az időjárás, leginkább a könnyedebb, lendületes, friss, reduktív borok esnek jól ilyenkor. Legyen az bodzavirágos, kerek savú Irsai Olivér, illatos, szőlővirágos, üde és finom savú, pici maradékcukorral kerekített Muscat Ottonel, vagy a tavasz-nyár nagy kedvence, az akár fröccsnek is szuper málnás, ribizlis, ropogós savú Kékfrankos Rosé, Mátra sorozatunk valamennyi tagja kiváló ár-érték arányú, friss, illatos, gyümölcsös bor.

Természetesen 1014 prémium kategóriás sorozatunk különleges alapanyagból, válogatott szemekből készült borait is bátran választhatjuk, így például a gyümölcsös, illatos, kedves buborékokkal játszó Zsizsi Frizzante-val biztosan a piknik „sztárjai” leszünk. Ha pedig biztosra akarunk menni, és a társaság minden tagjának kedvezni, vigyünk magunkkal egy fehér-, rosé- és vörösbort, illetve könnyedebb és prémium kategóriás borokat is tartalmazó Tavasz borcsomagot.

Hidratálás és hűtés!

Mindenképpen vigyünk magunkkal a piknikre nem alkoholos hűsítő italokat is, legjobb erre a célra a víz, vagy a szóda – utóbbit akár fröccskészítéshez is használhatjuk -, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű vízfogyasztásról, különösen, ha melegben borozunk. A borokat már jó előre behűthetjük, akár a fogyasztási hőmérsékletüknél jóval hidegebbre, azonban mindig ügyeljünk arra, hogy megőrizzük a megfelelő hőmérsékletüket. Ehhez nagyon szuper segítség egy hűtőtáska, amelybe állítsuk bele a palackokat, majd jéggel szórjuk tele. Garantáltan sikere lesz, és csak odafelé kell cipelni, hazafelé már egészen biztosan üres palackokkal érkezik, hiszen a bor elfogy, a jég pedig elolvad.

Ételek – Csak egyszerűen!

Persze a legszebb akkor a piknikpokróc, ha mindenféle finomságtól „roskadozik”, de nem szükséges túlbonyolítani az ételeket. Néhány egyszerű kenyérkence, pár baquett, vagy vagány szendvics, előre bedobozolt saláta, hasábokra vágott zöldségek – ezekkel akár a kencéket is tunkolhatjuk -, pár sós ropogtatnivaló, például grissini, vagy pici sós sütik, és néhány édes falat (keksz, muffin, vagy házi „müzliszelet”) mind remek falatoznivalók, a lényeg, hogy ne vigyünk magunkkal krémes, szószos, tehát nehezen szállítható és fogyasztható ételeket. A mi kedvencünk például – ráadásul szezonja is van – a spárgás quiche, amely akár melegen, akár hidegen is szuper étel, így csinos szeletekre vágva a piknikre is magunkkal vihetjük. A hűtőládába pedig ne felejtsük el betenni tökéletes párját, a laza, jó ivású Dubicz Sauvignon Blanc-ok valamelyikét, akár a Mátra sorozatunk gördülékeny Sauvignon Blanc-ját, akár 1014 sorozatunk hangsúlyos fajtajelleggel, határozott savakkal és szelíd bájjal fűszerezett 1014 Sauvignon Blanc tételét. Jó piknikezést kívánunk!



Elmúlt már 18 éves?