A Leányka fehérborszőlőfajta nem tartozik a széles körben elterjedt, „divatos” fajták közé, viszonylag kevés ültetvény található belőle borvidékeinken. Leginkább az Egri, Mátrai, és Bükki borvidéken találkozhatunk vele, de kisebb mennyiségben felbukkan még néhány borvidékünkön (például Mór, Neszmély, Kunság), illetve határainkon túl is, leginkább Közép- és Kelet-Európában.

Eredete nagy valószínűséggel Erdélyhez köthető, származási helyén Feteasca alba névre hallgat, bár a legújabb kutatások szerint a Romániában található fajta a nálunk fellelhető Leányka szőlőtől némileg eltér. Bár névben a Leánykával a Királyleányka és a Fekete leányka is hasonlóságot mutat, mégsem azonosak. A Fekete leányka ugyanis a fehér Leányka vörösborszőlő „párja”, és a Leánykával ellentétben nem került át hazánkba, megmaradt az erdélyi területeken. A Leányka a Királyleánykával azonban rokonságban áll, a fajta a Kövérszőlő és a Leányka természetes hibridje.

A Leányka illatos, testesebb felépítésű, savakra nézve pedig kicsit „lágyabb” bort ad, de borának aromavilága és szerkezete nagyban függ attól, milyen talajú területre telepítik a tőkéket. Mésztartalmú talajokon és vulkanikus alapkőzeteken is jól érzi magát, savtartalma meszesebb termőhelyeken magasabb. Jó évjáratban magasabb cukorfokkal érik, amely magasabb alkoholtartalmat eredményez, illetve lehetőséget ad maradékcukor-tartalommal rendelkező félédes, vagy édes tételek készítésére is.

Korán, szeptember első felében érik, közepes méretű, vállas, tömött fürtjein kicsi, gömbölyű bogyókkal, melyek halvány barnás-sárgás színűek. Fagytűrőképessége jó, de mivel bogyói vékony héjúak, rothadásra fokozottan érzékenyek, így különösen esős évjáratokban fokozott figyelmet kell rá fordítani. Csakúgy, mint bármely más szőlőfajta, a hozamkorlátozást, a visszafogottabb tőketerhelést szebb felépítésű, hosszabban érlelhető, és kifejezőbb borokkal hálálja meg. Savaira, illetve a szüret helyes időpontjának megválasztására is meglehetősen oda kell figyelni, hiszen jó cukorgyűjtő tulajdonsága mellett nem túl markáns savainak megtartása már nehézségekbe ütközhet.

Illat- és ízjegyei leginkább a mézes, nektáros irányba mutatnak, megfelelő savtartalom mellett citrusos jegyekkel kiegészülve, de virágos (akácvirág, mezei virágok), florális aromák is jellemzik. Zamatai és kerek szerkezete miatt bora klasszikus, de akár superior kategóriás házasításokban is szépen szerepel, így például a szabályozás szerint Eger fehér házasításában, az Egri Csillagban is szerepeltethető, ahol előírás, hogy a Kárpát-medencei fajták használata legalább 50%-ban kötelező.

A gasztronómiában is remekül elhelyezhetők a Leányka borok. Évjárati adottságoktól, termőhelytől, és borászati stílustól függően könnyed, üde, friss, illatosabb tételei friss sajtokhoz, például gomolyához, vagy egy kis reszelt citrussal, és zamatos olívaolajjal „feldobott” mozzarellához párosíthatók. Remekül illik salátához, például egy friss zöldségekből, salátákból, és gyümölcsökből (alma, szőlő) készült, borecettel és pici mustárral készített vinaigrette-tel meglocsolt verzióhoz. A tenger gyümölcsei, de akár a halak is illenek hozzá, készíthetünk például nemzetközi ételeket is, így akár egy perui ceviche-t, amely nem más, mint nagyon friss fehér húsú tengeri hal hagymával, chilivel kikeverve, sóval, lime-mal marinálva, édesburgonya chips-szel és kukoricával tálalva. A japán konyha sem áll távol a Leánykától, készíthetünk például Yakitorit, amely nem más, mint faszénen és/vagy vaslapon sütött csirkefalat, mézes-szójás páccal. Egy kis maradékcukor a borban még szépen ki is emeli ennek az amúgy nagyon egyszerű, de nagyszerű ételnek ízeit.